EducArt (2015)
A program a „Gondviselés Háza” öregotthon, a „Dósa Dániel” Általános Iskola és a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont közreműködésével jött létre, 2016 április 19-22 között, az iskola másként hét idején, Búzásbesenyőben. A projekt keretén belül a falfestést, mint közösség építő módszert alkalmaztuk, mely során a fent említett öregotthon udvarán lévő falakat festettük ki. A programban aktívan részt vettek az iskola gyerekei, az otthon dolgozói és elmondhatjuk, hogy az egész búzásbesenyői közösség. Elsődleges célunk a falak szebbé tételén túl az volt, hogy a közösség, a gyerekek együtt dolgozva megtapasztalhassák a közös munka és az alkotás örömét.
Ha pár kulcsszóval már beszámolóm elején összegezhetném élményeimet, tapasztalataimat, a következőket mondhatnám: összetartozás, munka, jókedv, tanulás, egység megtapasztalása, belső falunk kivetítése, falak leomlása, határok kitágulása, mosolygás, csapatszellem, interkulturalitás, kommunikáció, egyén a közösségben - közösség az egyénben, festés élmény, új módszer.
Az említett fogalmakkal magyarázható leginkább az, ami 2015.09. 13-21 között egy spanyolországi kisvárosban, Alburquerqueben történt. Hat ország, 22 fiatalja tanult, dolgozott fejlődött együtt nyolc napon át. Módszertani képzésben volt részünk, ahol megismerkedhettünk a közösségi falfestés módszertanával, egymással és talán magunkkal is. A képzést két bájos magyarországi lány Kriszta és Eszter tartotta, ők fejlesztették eddig módszerüket, nagyrészt gyerekekkel dolgozva és mutatták be nekünk.
A módszer és az egész heti program felépítése és szervezése tetszett. Első napok rólunk szóltak, a csapatról és az egyén szerepéről csoporton belül. Kezdő gyakorlatok, feladatok személyesek voltak, magunkkal foglalkozva megnyílhattunk, lerombolhattuk saját falainkat, feszültségünket, melyeket magunkkal vittünk feloldhattuk. Egyéni foglalkozások alatt lehetőségem volt saját arcképemmel dolgozni, mozaikot készíteni belőle (belőlem), ezzel is közelebb kerülve magamhoz. Ezek a feladatok segítettek megérkezni és későbbiekben a közös feladatokra koncentrálni. Számomra hasznos tapasztalat volt látni, hogy más, ismeretlen emberek, akikkel gyakran nyelvi akadályba ütköztünk, hogyan érkeznek meg, hogyan adják át magukat velem együtt a közös tenni akarásnak és munkának.
Saját arcképünk elkészítését azzal koronáztuk meg, hogy egy közös falra ragasztva megosztottunk egymással azt, azokkal a fogalmakkal együtt melyek nekünk fontosak a munkában, családban, csapatban, és amelyek nő/férfiként meghatároznak bennünket. Egyéni feladat volt még a festékkel való ismerkedés, amikor csak kezünket használva ecsetek nélkül kellemes zenére kellet magunkból mindent kiadnunk festés által. Építőnek és önismeret céljából hasznosnak találtam a feladatot, megismerhettem, hogy egyes dallamok mit festetnek velem anélkül, hogy különösebb erőfeszítéseket tennék meg a cél érdekében. Ez nemcsak hasznos, feladat volt
Számomra ez az utazás egy csodálatos élmény volt, mivel most először repültem én és a társam is, és most először voltunk mind ketten a legtávolabb a szülőhazánktól.
Nagyon jó volt megismerni különböző országokból érkező embereket és az ők mentalításukat illetve kultúrájukat.
Számomra nehéz volt az első nap hiszen attól féltem, hogy nem fogok tudni kommunikálni, érvényesülni a többiekkel az angol nyelv miatt, mivel nagyon gyengén beszélem a nyelvet. Aztán mégis sikerült beilleszkedjek a csapatba mert még voltak olyan személyek akik nem beszélték a nyelvet ezért a két tanár tolmácsolt. Ennek persze én is örvendtem.
A továbbiakban nem volt szükség a nyelvi kommunikációra mert a testi kommunikációra (mimika, gesztikuláció) épültek a feladatok többsége.
Az első feladat az önmagunkkal való foglalkozásra épült. Ezért elsőként készítettek rólunk egy fotót majd kaptunk egy újságot, egy átlátszó lapot, filc tollat és egy A2-es fekete lapot. A feladat az volt, hogy a fotót rakjuk az átlátszó lap alá és a vonásainkat rajzoljuk rá a lapra. Ha ezzel megvagyunk akkor az újságból vágjunk ki tetszés szerint papír darabokat és ragasszuk a rajz alá így színezve ki a rólunk készült rajzot. Ezután fel kellett ragasztani a fekete lapra és kellett írjon mindenki arról, hogy mint nő, a családjába, a munkahelyébe, a szervezetébe való szerepéről egy néhány szóban. Ez a feladat segített abban, hogy megismerjük egymást és önmagunkat is egyaránt. A második feladat számomra nem volt újnak mondható mert már dolgoztam ( festettem) természetes alapanyagú festékekkel. Itt az volt a feladat, hogy válaszunk egy társat, fogjunk egy egy lapot és üljünk egymással szembe így rajzoljunk bármit amit csak akarunk. Szerintem ez a feladat sokakból hasonló érzést váltott ki mint a társából és e miatt történhetett az hogy hasonló képek születtek a festés végén. Nagyon jó volt ez a feladat abból a szempontból, hogy mindenki kicsit ellazuljon és kikapcsolódjon. A következő feladat az volt, hogy ismét válaszunk egy más személyt társunkként és fogjunk egy A2-es lapot amelyre egy ecsettel közösen festünk kommunikáció nélkül egy festményt, figyelve egymás jelzéseire. Ez a feladat abban segített, hogy tudjunk alkalmazkodni egymáshoz, továbbá abban, hogy egymást megértsük szavak nélkül. Majd rajzoltunk egy érzéseket kifejező vonalakból álló rajzot egy hatalmas lapra amelyen mindenki bátrabban kibontakozott.