Márton Éva a kaposvári Compass Egyesületnél önkéntes. 2014 szeptemberében, azaz több, mint féléve kezdte a szolgálatát. Néhány kérdést tettünk fel neki az eddigi tapasztalatairól.

 

feb15Milyen tevékenységbe kapcsolódtál be önkéntesként?

Mivel a Compass tevékenységei eléggé széles rétegűek esélyem van majdnem mindent kipróbálni. Járok infópontokra ahol többnyire kamaszokkal beszélgetünk, járok óvodába, idősek klubjába, anyahotthonba. Volt lehetőségem ellátogatni a Csányi Alapítványhoz és Visnyaszéplakra. Emellett tartok gyerekklubot és angol órát.

Hogy telik egy átlagos napod?
Egy átlagos napom általában infó ponttal kezdődik. Ezután következnek a délutáni tevékenységek mint az idősek klubja, anyaotthon és az órák. Kivéve csütörtök, az iroda-nap. Emellett néha lehetőségünk van oviba menni, de mivel hetente egyszer van lassabban kerülünk sorra.

Mi volt az eddigi önkénteskedés során a legnagyobb kihívás?
Az egyik legnagyobb kihívásnak azt tartom, hogy kissé össze vagyunk zárva. Együtt lakunk, dolgozunk, tervezünk, néha kicsit sok. De a lakótársaimat kedvelem, nem személyeskedés.

Mi nyújtotta a legnagyobb sikerélményt?
Nem tudok rangsorolni ebben az esetben. Elég sok feladatot vállalok magamra. Egyesek nagyobbak mások kisebbek, de időnként a kis dolgokért járó sikerélmény eredményesebben marad meg az életünkben. Mivel magyarul beszélő vagyok, többször bele kell avatkoznom a többiek hétköznapjába fordítással. Ez meglepően jól megy néha.

Hogy érzed, melyek azok a képességek, készségek, amelyeket az önkénteskedés alatt fejlesztettél magadon?
Sok mindenben fejlődtem. Ebből a tolerancia és a látókör tágulás talán a legjelentősebb. De kulturális és sokkal prakikusabb szinten is más vagyok. Bátrabban használom a technikai eszközöket, nagyobb felelősséget vállalok a munkámban és bátrabban beszélek mások előtt akár angolul akár magyarul.

A munka mellett milyen szabadidős tevékenységekbe kapcsolódtál be?
Mivel sokan vagyunk, a szabadindőnket is együtt töltjük. Együtt sportolunk, együtt járunk moziba, parkba, kirándulni. Jártunk korcsolyázni, voltunk ping-pong meccsen, vizilabda mérkőzésen.

Voltál-e kirándulni? Hol? Milyen élményekkel gazdagodtál?
Jártunk Budapesten és Szerbiában. Jó néha kicsit kitekinteni.

Milyen tanáccsal látnál el egy most útnak induló önkéntest?
Talán, hogy nem kell túlgondolni. Menni kell.

Mesélj egy meghatározó élményről amit szívesen megosztanál!
Az idősek klubjában elég nehéz motiválni a néniket-bácsikat. Januárban javasoltam, hogy kössünk együtt és vonjuk be szines kötéssel a bejárati ajtó előtti oszlopot. Ez hivatalosan a street art egyik jellemzője. A nénik teljesen oda vannak én meg szeretek bejárni hozzájuk. Nemsokára egy oszlopnyi kész is van.

A kint léted alatt születek-e újabb tervek a jövődre vonatkozóan?
Nem nagyon lett tervem. Talán a lehetőségek tárháza gyarapodott a jövőm csak bonyolodott. De ez nem nagy baj:) Kitalálom majd.

 

Néhány fénykép az elmúlt hónapokból:

Szeretnél jelentkezni?

Szeretnél EVS önkéntes lenni? Regisztrálj a rendszerünkbe, és értesítünk amikor olyan lehetőséget találunk, amely érdeklődésednek megfelel.

Töltsd ki regisztrációs kérdőívünket!

Kérdésed van? Írj nekünk!

Blénesi Enikő, EGYIK önkénteskoordinátor,
E-mail: blenesieniko@yahoo.com

Dániel Botond, EGYIK alelnök,
E-mail: daniel@ifikozpont.ro 
Telefon: 0740-053604

 

Go to top