KelemenRekaKelemen Réka vagyok, 1992-ben születtem Csíkszeredában és a Márton Áron Gimnázium diákjaként végeztem 2011-ben matematika-informatika szakon. Tanulmányaimat a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen folytattam és a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar pénzügy és bank szakán elvégeztem az alapképzést.
Már kisiskolás korom óta diáktanácsoztam, a gimnazista évek alatt pedig a civil szervezetekben való tevékenykedéssel tettem színesebbé a napjaimat. Két évig voltam a Hargita Megyei Magyar Diáktanács elnöke, alelnök voltam a Csíki Diáktanácsok Egyesületében, a Hargita Megyei Kulturális Központnál besegítettem a Régizene Fesztivál szervezésébe és sok más projektben is részt vettem különböző megmozdulások keretében.

Kolozsváron szintén próbáltam folytatni a civil életben való nyüzsgést, így a Kolozsvári Magyar Diákszövetség keretén belül szervező voltam több eseményen is, tagja voltam az Apafi Kollégium Diáktanácsának, egy évig tevékenykedtem a Mikó Imre Szakkollégiumban és két évig voltam a karunk magyar diákszenátora. Ezek a tevékenységek mindig csak plusz energiát és lelkesedést nyújtottak, így az egyetem befejezése után úgy gondoltam, hogy egy időre ezt venném komolyan. Úgy éreztem, hogy nem tudom a napnál is világosabban, hogy milyen mesterin szeretnék tanulni és a komoly, nagybetűs életben való munkára még nem vágyok. Az pedig, hogy magyarországi EVS projektet választottam a véletlen műve részben, mert egy nap megkaptam a felhívást és gondolkodás nélkül jelentkeztem, utána nem keresgéltem tovább, de egyszer jött a levél, hogy mehetek és akkor már nem hátráltam meg tőle. Úgy érzem, hogy itt fel tudom használni az eddig szerzett tapasztalatokat, a kreativitásomat és csak jó élményekkel jöhetek haza.
Mindezek mellé még talán a magánéletemből, a személyiségemről fontos megemlíteni, hogy nagyon nyitott vagyok, szeretek kirándulni és minél többet látni a tájból, ahol élek, hobbi szinten fényképezek és ékszereket készítek, ha sok a szabadidőm.

Szeretnél jelentkezni?

Szeretnél EVS önkéntes lenni? Regisztrálj a rendszerünkbe, és értesítünk amikor olyan lehetőséget találunk, amely érdeklődésednek megfelel.

Töltsd ki regisztrációs kérdőívünket!

Kérdésed van? Írj nekünk!

Blénesi Enikő, EGYIK önkénteskoordinátor,
E-mail: blenesieniko@yahoo.com

Dániel Botond, EGYIK alelnök,
E-mail: daniel@ifikozpont.ro 
Telefon: 0740-053604

 

Go to top