lukacsrajmundLukács Rajmund vagyok, 1993. március 2-án születtem Gyergyószentmiklóson. Az utóbbi években Kolozsváron tanultam a Babeș-Bolyai Tudomány Egyetemen, Pszichológia szakon, az elmúlt időben úgy éreztem, hogy szükségem van egy kis változásra, hogy a hétköznapjaim másképp teljenek, környezetváltásra, ezáltal fejlődhetek úgy szociális készségekben, mint önismeretben.
Maga az EVS projektről már több ismerősömtől hallottam, és úgy gondoltam, hogy ideje nekem is kipróbálni magam, és sikerült egy számomra ismerős szervezethez bejutni önkéntesként.

Már több, mint 5 éve önkéntes vagyok ifjúsági szervezetekben, főleg diáktanácsokban. Több diáktanácsnak a tagja és a vezetője voltam az elmúlt időszakban, ebből főleg kiemelném a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségét, amelynek már 4. éve vagyok elnökségi tagja, amelyből az első évet külügyi alelnökként töltöttem és a 2. illetve 3. évemet elnökként, most a szervezetnek tanácsadója vagyok. Már szerveztem különböző képzéseket, táborokat és fórumokat, úgy érzem, ez az önkéntes élet segített a legtöbbet nekem, hogy megtudjam ismerni képességeimet és készségeimet.
Az elvárásom a projekttől az, hogy egy új perspektívát láthassak, segítsen a fejlődésemben, illetve, hogy önkéntességem alatt tudjak segíteni középiskolásoknak. Szeretnék önismeretileg fejlődni főleg az elkövetkező egy évemben, ezenkívül kipróbálni magam különböző új helyzetekben, hogy ott hogyan tudok teljesíteni. Az önkéntesség alatt, úgy érzem, hogy megláthatok egy tisztább képet magamról.

Szeretnél jelentkezni?

Szeretnél EVS önkéntes lenni? Regisztrálj a rendszerünkbe, és értesítünk amikor olyan lehetőséget találunk, amely érdeklődésednek megfelel.

Töltsd ki regisztrációs kérdőívünket!

Kérdésed van? Írj nekünk!

Blénesi Enikő, EGYIK önkénteskoordinátor,
E-mail: blenesieniko@yahoo.com

Dániel Botond, EGYIK alelnök,
E-mail: daniel@ifikozpont.ro 
Telefon: 0740-053604

 

Go to top