Az első EVS hónapom Magyarország egyik kisvárosában, Kiskunhalason kezdődött. Nagyon tetszik ez a hely, sok a különbség otthon, Gyergyószentmiklós és Kiskunhalas között.

Egy közhivatalban, Művelődési házban végzem az önkéntes munkát. A munkabeosztásom változó volt, úgymint a munkaidőm is, de nem nehéz megszokni, otthon is végeztem hasonló munkát és szerencsére vagyok annyira rugalmas, hogy nem jelent különösebb terhet számomra. Szeretem azt amit csinálnom kell, fontosnak tartom és felelősségtudatot ébreszt bennem.
Munkaköröm köze tartozik a szórólapok kihordása, ami havi 3 napot vesz igénybe, a plakátok naprakész tartása, a telefonok fogadása és intézkedés is egyben, a termek előkészítése a napi előadásokra.

Elhelyezésem egy lakóházba történt kényelmes környezet három önkéntes társsal akikkel közösen oldjuk meg a munkán kívüli élethez tartozó tevékenységeket. Sokat számít, hogy habár osztoznunk kell mindenen megtanulom, hogyan kell együtt élni másokkal, alkalmazkodni máshoz ez biztos segítségemre lesz, még a családi élet jobbá tételéhez. Mivel közel lakunk a munkahelyhez, a közlekedés nem jelent problémát.

Lakótársaim között van egy francia lány is akivel angolul kommunikálunk, és mivel nem beszélem jól a nyelvet örülök nagyon neki, mert így gyakorolhatom anélkül, hogy terhet jelentene számomra. Szabadidőmben olvasok, ismerkedem a várossal és a lakótársaimmal, egyelőre, azonban egy hónap nem sok idő a jövő még sok mindent hozhat.

Minden esetre, örülök, hogy nekifogtam az önkéntességnek érzem, hogy segíteni fog és sok mindent meg fogok tanulni az elkövetkezendő évben. Bátran állok elébe, kíváncsisággal.

Szeretnél jelentkezni?

Szeretnél EVS önkéntes lenni? Regisztrálj a rendszerünkbe, és értesítünk amikor olyan lehetőséget találunk, amely érdeklődésednek megfelel.

Töltsd ki regisztrációs kérdőívünket!

Kérdésed van? Írj nekünk!

Blénesi Enikő, EGYIK önkénteskoordinátor,
E-mail: blenesieniko@yahoo.com

Dániel Botond, EGYIK alelnök,
E-mail: daniel@ifikozpont.ro 
Telefon: 0740-053604

 

Go to top