he 01Most sikerült megírnom a beszámolót, amint visszajöttem egyhetes vakációmról, otthonról.
Regényt írhatnék az itt történtekről, megéltekről. Úgy indultam neki ennek az önkéntesprogramnak, így utólag be kell vallanom, hogy nem voltam teljesen felkészülve sok mindenre. Ugyanakkor szerintem megálltam a helyem. Igen, egy külön kis világ minden önkéntes program valamilyen szinten. Ez természetesen mind pozitívumokat mind negatívumokat hoz magával. De derűvel és nyitottsággal nekilehet futni bármilyen akadálynak.
Érkezésem problémamentes volt, állomáson várt a szobatársnőm más önkéntesekkel és felsegítettek csomagostól az új lakhelyemre. Nagy lakás, sok lakóval, kis család. Mivel líceumi éveimet szigorú bentlakásban töltöttem, valamelyes mégiscsak felkészültnek éreztem magam egy ilyen változásra. Igen ám, de itt még bejönnek a különböző kultúrák összevegyülése által okozta enyhe feszültségek. Viszont semmi amit nem lehetett volna helyileg megoldani.

Iroda. Nyitott emberek, akik idegenek lévén, befogadtak a nem is olyan kis munka közösségbe. Munkaprogram akár egy állás eseten, megfelelő.
he 02Élmények. Amióta megérkeztem, annyi minden történt velem hogy visszanézve kicsit nehezemre is esik mindent megemlíteni. Már első héten részt vettem egy dinnye-fesztiválon a horvát határ mellett, ezután még törökök jellegzetes Ramadán ünnepét ültük az irodában ínycsiklandozó finomság hegyek alatt roskadva. Emlékezetes volt nagyon! Nyári gyerektáborok, kirándulások, nemzetközi kamarazene fesztivál szervezésében vettem részt társaimmal, mondhatni sikerrel. Elégtétellel tölt el, mivel ezek az első élmények pozitívumként tükröződtek le bennem, erőt adva a további kihívásokhoz. Nyelvleckéket igyekeztünk tartani a kedves török önkéntes társainknak, angolt meg magyart, ami meglehetősen kedves és hasznos élményt nyújtott, tudniillik segítve rajtuk segítettem a pedagógiai készségeim fejlesztését. Angol nyelvvel kapcsolatban, meglettek az első diákjaim is, annak ellenére hogy nyári időszak lévén, suli sem volt- szóval akár el lehetne könyvelni holt periódusnak ilyen téren.
Ezenkívül sok fontos, hivatalos rendezvényen vettünk részt, többek között nemzetközi testvérváros konferencia, ami által gazdagodtunk kicsit a város történelmével.
Egyelőre ennyi lesz innen Kaposvárról, viszont kíváncsian varom a további fejleményeket kihívásokat. És igyekszem időben beszámolni is nektek róluk. Mindenképpen hálás vagyok a lehetőségnek hogy megpróbáljam saját magam, és sikerül is ezt tennem nap mint nap.

A legközelebbi viszont olvasásra,
from Kaposvár with love, Enikő.

Szeretnél jelentkezni?

Szeretnél EVS önkéntes lenni? Regisztrálj a rendszerünkbe, és értesítünk amikor olyan lehetőséget találunk, amely érdeklődésednek megfelel.

Töltsd ki regisztrációs kérdőívünket!

Kérdésed van? Írj nekünk!

Blénesi Enikő, EGYIK önkénteskoordinátor,
E-mail: blenesieniko@yahoo.com

Dániel Botond, EGYIK alelnök,
E-mail: daniel@ifikozpont.ro 
Telefon: 0740-053604

 

Go to top