csergobea 1 1Szeptember végén érkeztem meg Kiskunhalasra. Ketten költöztünk be, egy másik önkéntes lánnyal egy kétszobás lakásba. Úgy érzem szerencsések vagyunk, mert van külön szobánk, amit saját ízlésünk szerint át is alakíthattunk. Nagyon fontos számomra az, hogy milyen környezetben kell élnem, ezért nagyon örülök, hogy egy otthonos kis lakás áll a rendelkezésünkre. :)
Érkezésünk után rögtön megismerkedtünk a LISZI irodával, ugyanis fő feladatunk egyike, segíteni a Lakóközösségi és Információs Iroda működését, valamint különböző rendezvények szervezése a tér lakóinak. Önkéntes társam segítségével indítottunk egy kézműves klubot, amit minden szombaton szervezünk meg a lakóközösség gyerekeinek. Hétről-hétre készítünk az épp közelgő ünnepnek megfelelő dekorációt, dísztárgyakat, állatfigurákat, közben beszélgetünk a gyerekekkel, a foglalkozás végén pedig sort kerítünk egy kis játékra is. Egyelőre ezzel a kis barátias hangulatú klubbal bővítettük az iroda szolgáltatásait, de még sok más tervünk is van a jövőre nézve.

csergobea 1 2Járunk hetente egyszer a Bóbita óvodába ahol egy óvónő segítségével drámapedagógiát oktatunk egészen pici gyerekeknek. Rengeteget játszunk és beszélgetünk velünk, annyira hálás és csodálatos feladat, hogy bearanyozza az egész hetemet.
Most ért véget az őszi tábor, amelyen 25 gyerek vett részt. Velük kézműveskedtünk és játszottunk közösségi játékokat egy héten keresztül. Annyira megkedveltem őket, hogy már hiányoznak is. Rengeteget lehet tanulni a tőlük, türelmesebb lettem és megtanultam ismét kicsit gyerekszemmel nézni a világot.
Másik kedvenc feladatom a Halasrádiónál való besegítés, én ugyanis kommunikáció és média szakon végeztem az egyetemen, így lehetőségem van gyakorlatba ültetni az elméleti tudásom. Ezt a gyakorlatot majd álláskeresésnél is felhasználhatom szakmai tapasztalatként. Egyelőre ennyi amit a munkánkról mesélni tudok, de sok tervünk van még. Készülünk a helyi sajtóhoz és televízióhoz is, ott is fogunk segédkezni, valamint vannak ötleteink a helyi fiatalok megmozgatására is. Szervezünk diáknapot és próbálunk bekapcsolódni a középiskolások tevékenységeibe.
Örülök hogy ennyi feladatunk van, mert hanem biztos nagyon unatkoznánk, ugyanis a város elég kicsi és nincs sok lehetőség a szórakozásra. Mi próbálunk azért mindent kihasználni, járunk uszodába és zumbázni. A fogadó szervezet is gondoskodik arról, hogy ne unatkozzunk. Voltunk már Budapesten, most épp készülünk Szerbiába egy kis kirándulásra, szóval programokból nincs hiány. :)

csergobea 1 3

Az elején voltak nehézségek, meg kellett szokni az új környezetet, a teljesen más ütemű életet, mint amilyen eddig volt, de mostanra úgy érzem hogy sikerült megtalálnom itt is a helyem.

 

Go to top