Ahogy azt a lütjenseei bejegyzésekben említettük, a dolgok nem éppen úgy alakultak, ahogyan az első képzésen megterveztük. Azonban októberben újra elindult az élet, mégpedig a Pump your Project pályázatának elkészítésével.

Hónapokon keresztül csend volt, azon kívül, hogy beléptünk egy ernyőszervezetbe (GYTIT), illetve szereztünk egy irodát a Művelődési Központban (amit aztán később mégsem használtunk), nem nagyon működtünk.

Októberben azonban jelentkeztek a képzők, hogy a németországi beszélgetések alapján szívesen vennék, ha mi szerveznénk meg a Pump your Project záró képzését, itthon Gyergyóban. Közösen el is készítettünk egy Youth in Action pályázatot (a trénerek a szakmai anyagot, mi a költségvetést és a helyi szervezéssel kapcsolatos dolgokat írtuk meg), és a november 1-es határidőre beküldtük Bukarestbe.

Aztán várhattuk az eredményt :-)

Go to top