1. nap - Utazás, ismerkedés

Kalandos utazás, nyelvi nehézségek, ismerkedőest.

Ez a lengyel út volt az eddigi legnagyobb kihívás. Ez egészen a megérkezésig nem is látszott meg, csupán landolás után, a reptérről kiérve kezdődött a kaland. Annától - aki az egyik szervező - e-mailben megkaptam az információkat, hogy melyik taxitársaságot kell felhívjam, hogy értem jöjjenek és elvigyenek a Varsó melletti településre. A gond csak az volt, hogy a telefonos hölgy, aki az irányítóközpontban dolgozott nem beszélt angolul. Én meg elég gyengén beszélem a lengyelt ;-) Így hát nem akart sikerülni taxit hívni. A reptéren előbb megkértem néhány utas társat, hogy legyenek szívesek taxit hívni nekem a telefonomról és ezt a számot hívva, ők viszont azt közölték, hogy a taxi-cégnek nincs szerződése a reptérrel, nem jöhetnek ki, próbáljak mást hívni, vagy menjek egy kicsit messzebb a reptérről és próbáljam újra.

El is indultam, megtaláltam az autóbusz garázst, ahol újra megkértem valakit, hogy hívja nekem a taxit. Ez még érdekesebb volt, mert itt még az úriemberek sem tudtak angolul, így kézzel-lábbal kellett elmondjam mit szeretnék. Aztán a buszvezető valahogy csak boldogult a taxis hölggyel: mikor felolvasta a levélből, hogy hová szeretnék menni, egyből rájöttek, hogy hát ez az a fickó, akinek már ki van fizetve a taxija a nemzeti ügynökség részéről. Néhány perc múlva jött is a taxi, és egy félórás taxizás után megérkeztem Konstancin-Jeziornába, a táborhelyünkre. Amúgy a sofőr egész jó zenét hallgatott (Joe Satrianai - Steve Vai - Yngwie Malmsteen koncert).

Most én voltam a "late-guy". Minden képzésen volt valaki, aki későn érkezett. Itt most nekem jutott ez a szerep. Felvezettek a szobámba, hamar kaptam is a számomra megőrzött vacsorát (ami igazán finom volt). Az ismerkedő-est elejéről sikerült lemaradjak, így csak egy rövid bemutatkozásra és egy-két játékra futotta az időből. Aztán jött a welcome-drink, és a lazább ismerkedés az új emberekkel.

2. nap - Bele a közepébe

A második nap már elég komolyan belekezdtünk a munkába. Reggeltől estig egymást követték a gyakorlatok. Mégis nagyon kellemes volt, ami egyrészt a munka ritmusának volt köszönhető, másrészt meg a trénereknek.

A bevezető bejegyzésnél már írtam, hogy milyen céljai és témái voltak a képzésnek. Na ezekből már az első munkanapon jócskán részesültünk. Ismerkedő-felrázó játékkal kezdtünk: a Mission Impossible zenéjére egy kérdésekkel teli lapot kellett kitöltsünk, embereket keresve, akik az adott kérdésre igen-nel válaszolnak. Kb ilyesmire kell számítani: valaki aki tudja mozgatni a füleit, aki fél a magasságtól, aki beszélt már politikussal, aki aludt már reptéren. Bulis kis játék.

A délelőtti tömb során elsősorban egy átfogó képet szerettek volna adni nekünk a coachingról (csoportsegítésről). Az első előadás a Coact 2 Coach képzések történetét mutatta be. Ehhez egy nagyon szemléletes fa-ábrázolást használtak, meg is mutatjuk itt nektek. Ezután egy gyakorlat következett ahol a Youth in Action programokon belüli csoportsegítésről beszélgettünk. A képzők különböző kijelentéseket tettek, mi pedig az szerint kellett elhelyezkedjünk a székeken, hogy mennyire értünk egyet a kijelentéssel. Olyen témákról beszélgettünk, mint: elmenni egy fesztiválra ifjúsági cserének számít-e? Lehet-e és szabad-e a youth projekteket fund-raisingre, forrásszerzésre használni? Egy sportkupa megszervezése ifjúsági kezdeményezésként megpályázható-e? kábítószerhasználattal kapcsolatos informáló internetes oldal készítése megfelelő projekt-e? stb.

Ebéd után a fiatalok részvételének segítésével kapcsolatosan játszottunk egy gyakorlatot, illetve ismertettek egy modellt. Igen. A képzés ritmusát is említettem: nagyon kellemes volt úgy dolgozni, hogy egy folyamatos ritmusa volt a programnak: gyakorlat, megbeszélés, modell - gyakorlat, megbeszélés, modell ütemben.

A délutáni első gyakorlatunk arról szólt, hogy négyes csoportokban vidámparkot kellett tervezzünk a rendelkezésre álló alapanyagokból (gyufásdoboz, papír, ragasztó, színes lapok, tollak stb). A projektet a fiatalok és a felnőttek közösen készítették, ketten fiatalt játszottak a csoportban, ketten pedig felnőttet. Mindkét csoportnak megvoltak a céljaik, különböző szabályok szerint kellett viselkedjenek a szerepjáték során. A négy csoport a fiatalok részvételének különböző szintjeit kellett eljátszodja: a manipulációt, a tokenizmust, a felnőttek által kezdeményezett de fiatalokkal közösen történő döntéshozást, a fiatalok által kezdeményezett és vezetett projektet ahol a felnőttek csak segítő szerepben vannak jelen. A játék után közösen megbeszéltük a tapasztalatokat, majd Eliza ismertette a "részvétel létrája" modellt.

A délután hátralévő részében már inkább magunkkal foglalkoztunk. Önismereti gyakorlat következett, melynek témája a csoportsegítéshez szükséges tulajdonságok, képességek voltak. Először azt gondoltuk át, hogy eddig milyen szerepeink voltak csoportsegítőként, hogyan viselkedtünk, mit tettünk illetve mi ment jól vagy rosszul. Ezután kiválasztottunk olyan készségeket amiről úgy gondoltuk, hogy jók vagyunk benne, olyanokat, amiben úgy gondoltuk, hogy létfontosságúak a fiatalokkal való munkában, és olyanokat, amelyeket fejlesztenünk kellene. Egy tükörszerű lapra felragasztottuk a tulajdonságokat bemutató képecskéket, majd kiscsoportokban megosztottuk egymással azt, hogy ki milyen tulajdonságokat választott ki. Ezután kialakítottuk a kiscsoportok közös véleményét annak kapcsán, hogy melyek azok a tulajdonságok, amelyek a fiatalokkal való munkában a legfontosabbak.

Vacsora előtt még kialakítottuk az esti kiscsoportokat, amelyek lényege, hogy mindig az elmúlt nap eseményeiről beszélgessünk együtt, gondoljuk át a napunkat, osszuk meg az élményeinket.

Utána készülhettünk az esti horror-film bemutatóra: mindenki kellett készítsen egy plakátot, amelyik egyesületünk-projektünk horrorfilmszerű bemutatását jelképezte. A plakátokat egy film-fesztivál keretén belül mutattuk be, lehetőség volt arra, hogy a műsorfüzetbe jegyzeteljünk, ha valamelyik film (szervezet, projekt) megtetszett, és lehetőséget látunk az együttműködésekre. Az egész fesztivál-est nagyszerű volt, farkasüvöltéssel, zombikkal, beöltözött trénerekkel. Buzz és Nerijus igazán kitett magáért, ahogy azt a képek is mutatják:

Ja és igen: A mi egyesületünk plakátja:

 

3. nap - A coaching folyamat lépései

A harmadik nap egy kicsit lazább volt, hosszabb de kevesebb gyakorlattal. Elkezdtük megismerni a csoportsegítési folyamat lépéseit.

Az esti kiértékelő kiscsoportok után minden csoport egy képviselője csatlakozik a trénerekhez és közvetíti a csoportban hallott visszajelzéseket. A trénerek ezután minden reggel a "reggeli hírekben" adnak visszajelzést. Rendszerint nagyon humoros formában. Buzz és Nerijus volt a főszereplő, de sokszor beszállt Eliza és Anna is, a későbbi napokon pedig akár mi is részt vehettünk tudósítóként a híradóban. A híradó végén az időjárásjelentés keretén belül mutatták be a napi programot.

Délelőtt két gyakorlatunk volt. Először különböző területeket gyűjtöttünk, ahol a segítés (coaching) működni szokott. Ilyeneket találtunk, hogy sport, ifjúsági projektek, életvezetés, üzleti tanácsadás, stb. Majd kiscsoportokban egy-egy ilyen területet beszéltünk át, különböző kérdések alapján: a segítő szerepe és funkciója, a segítő és a csoport érintettsége és felelősségei, a segítő célja a folyamatban, a várt végeredmény. A beszélgetés után megosztottuk a többi csoporttal, hogy mire jutottunk.

Ezután próbáltuk ki a csoportsegítés folyamatának első lépését: a csoporttal való ismerkedést. Szerepjátékot játszottunk, volt akik a coach szerepét választották és voltak akik a fiatalokét. Egy első találkozást kellett szimuláljunk, és azokat a dolgokat tapasztalhattuk meg, hogy mire kell figyelni a csoporttal való első találkozáskor, az ismerkedéskor.

Ebéd után újabb két másfél órás gyakorlat következett, amely a csoportsegítési folyamat két másik állomását szimulálta. Az első a motiválásról szólt, ehhez két kihívást kellett csapatként teljesítenünk: egy pohár vizet kellett kötelek segítségével kiemeljünk egy székről; (ja igen: az élet vizét egy tó közepén álló szikláról ;-) ) a második gyakorlatban pedig bekötött szemmel párosan keresgéltünk tárgyakat a fűben, fák között, mindezt úgy, hogy egy harmadik társunk hangokkal irányított minket. A játékok után megbeszéltük azokat a tényezőket amelyek motiváltak vagy lehangoltak a gyakorlat során.

A következő gyakorlat a kapcsolatépítésről-kapcsolatfenntartásról szólt, amely szintén fontos eleme a folyamatnak. A gyakorlat elején lazítással kezdtünk, halk zenénél azon kellett gondolkozzunk, hogy milyen kapcsolataink vannak, melyek azok amelyek jól működnek, milyenek a jól működő kapcsolatok, mitől működnek jól. Ezután egy olyan párral, akivel eddig még keveset beszélgettünk sétálni mentünk a ház körül, és megoszthattuk ezeket a gondolatainkat. A séta után nagycsoportban pedig ezen beszélgetések eseményeit osztottuk meg egymással.

 

4. nap - Szimulációs gyakorlat, kirándulás

A negyedik nap még kevesebb témával foglalkoztunk mint előző napokon. Délelőtt tovább folytattuk a csoportsegítési folyamat állomásainak megismerését, délután pedig bementünk Varsóba várost nézni.

A reggeli felrázó játék után a csoportsegítési folyamat következő lépésével foglalkoztunk: hogyan azonosítsuk a képességeket és szükségleteket. Most anyanyelvi csoportokban dolgoztunk, beszélgettünk arról, hogy milyen szükségletek származnak a projektből, a csoporttól, az egyéni és csoportszükségletekről, a szervezet igényeiről, a finanszírozó igényeiről. Ezután beszélgettünk a képességekről, és a képességek összetevőiről (tudás, készség, attitűd). Végül egy általunk választott képességet boncolgattunk elemeire, és megosztottuk nagycsoportban a gyakorlat tapasztalatait.

A délelőtt legnagyobb részét egy szimulációs gyakorlattal töltöttük. Következett az egyik legfontosabb eleme a csoportsegítésnek, a támogatás (supporting). Három csoportot alakítottunk ki, mindhárom csoport kapott egy feladatot. A feladat lényege, hogy a környezetünkről: a városról, házakról, emberekről, parkról kellett készítsünk valamit: fotóalbumot és interjúkat, rádióműsort, újságot. A csoport egyik tagja volt a coach, a többiek pedig a fiatalok, akik a projektben dolgoztak. Az ötlet feladatként adott volt, a többit a csoport kellett kitalálja.

Én a fotós csoportban voltam, a csoport feladata az volt, hogy Konstancin-Jeziorna városáról, az épületekről készítsünk fotókat, és közben beszélgessünk a helyiekkel az épületek történetéről. Én választottam a coach szerepét, csapatunkban volt egy lengyel lány is, így a helyiekkel való beszélgetés viszonylag könnyűnek tűnt. A gond csak az volt, hogy egy kommunikációs félreértés folytán a csapat fele hamarabb elindult terepre, és így két párra szakadtak. Semmi sem úgy működött, ahogy terveztük. Ennek ellenére végülis mindkét pár sok anyagot gyűjtött, amit sikerült is összerendezni egy kiállításra. Közben megnyugtattuk egymást, hogy valós helyzetben ilyen nem fordulhat elő, hiszen egyszerűen felhívhatnánk egymást telefonon, hogy újra találkozzunk. A bemutatók és az ebéd után jöhetett a varsói kirándulás.

A városnézés nem volt nagyon érdekes, Varsó Prága körzetében sétáltunk, parkban, állatkert előtt, egy-két templomot nézhettünk csak meg; a csoport nagyobbik része még az utazó napon megnézhette a belvárost, így most nem oda vittek minket. Én igyekeztem utolsó nap pótolni.

A séta után azonban egész jó helyeket láthattunk: egy jó kis klubot, ami egy régi gyárépületből volt kialakítva, sok teremmel, bárral, olvasgatós résszel; aztán pedig egy elegáns vadász-éttermet, ahol tradicionális lengyel ételeket vacsorázhattunk, és egy fantasztikus tánccsoport bemutatóját láthattuk (sőt ki is próbálhattunk néhány táncot velük).

Visszatérve a házba még azért volt néhány szabad program :-)

 

5. nap - A csoportsegítés folyamatának vége

Az előző napi lazább program után még egy tartalmasabb nap elé néztünk. Hátra volt még a csoportsegítés folyamatával kapcsolatosan a coach szerepeinek megbeszélése, valamint az értékelési módszerek. Játszottunk még egy bírósági vitát a csoportsegítés minőségéről.

Reggeli után az előző napi szimulációs játékot elemeztük, értékeltük ki. Ez volt a nap egyik leghasznosabb eleme. Megbeszéltük a projekt menetét, a csoport igényeinek alakulását a játék ideje alatt, a csoportsegítő tevékenységét. Nagyon tanulságos volt.

Ezután következett egy olyan gyakorlat, amikor a csoportsegítő különböző szerepeiről volt szó. A csoportmunka során a különböző helyzetek különböző szerepeket igényelnek (tréner, facilitátor, mediátor, mentor, tanácsadó stb). Kiscsoportban beszélgettünk, tapasztalatokat véleményeket cseréltünk a különböző szerepekkel kapcsolatosan. Számomra nagyon hasznos volt ez a gyakorlat, megtanultam megkülönböztetni a szerepeket egymástól, illetve láttam azt, hogy bizonyos helyzetekben melyik szerepet kell aktivizálni.

A következő rész a kiértékelésről szólt: miért fontos a kiértékelés egy projekt esetén, és hogyan is csinálhatjuk? Buzz egy kiértékelési modellt mutatott nekünk, aztán ennek kapcsán beszélgettünk.

A nap utolsó mozzanata egy bírósági vita-játék volt. A per témája: a coach segíti-e a minőség javulását a projektekben? Az szerint kerültünk különböző csoportokba (állítók, tagadók, esküdtszék) hogy melyik székre ültünk le. Utána következett egy felkészülési idő, majd jött a tárgyalás. Mi a tagadó csapat voltunk, az volt a feladatunk, hogy bebizonyítsuk, a csoportsegítő nem mindig segíti a projekt minőségét, sőt mivel személyisége által dolgozik, megtörténhet, hogy akár ront is a projekten és a csoportmunkán, a jelenlegi rendszerben nincs minőségbiztosítás, bárki csoportsegítőnek nevezheti magát.

A pert természetesen elvesztettük, hiszen eleve nehezen támadható témáról volt szó, ettől függetlenül jó móka volt :-) És elővehettem kicsit a régi vitás énemet is.

 

6. nap - Tervezések, közös projektek, kiértékelés

Az utolsó munkanap már levezetős hangulatú volt. Délelőtt tervezgettük a tevékenységeket, illetve közös projekteken dolgoztunk, délután tanácsokat kaphattunk, erőforrásokat keresgélhettünk, este pedig megtörtént a kiértékelés és a képzés lezárása.

A délelőtt nagyon nyugis volt. Időt kaptunk arra, hogy kicsit átgondoljuk a képzésen történteket, megtervezhessük az otthoni dolgainkat. Ezután különböző projekt ötleteket gyűjtöttünk össze, és az ötletekhez az érdeklődők feliratkozhattak, majd az így kialakult csoportoknak volt egy újabb másfél órája arra, hogy beszélgessenek az ötletről, elkezdődjenek az együttműködések.

Nekünk sikerült Nicolas-val beszélgetni az ifjúsági tévéműsoros projektről, érdekelte a projekt nemzetközivé tétele, és még a jelenlegi projekt alatt is tudnánk egymással anyagokat cserélni. Ezen kívül elkezdtünk beszélgetni egy többrésztvevős ifjúsági cseréről, amely Lengyelországban lett volna és egy hasonlóról Hollandiában. (Sajnos később mindkettő meghiúsult).

Délután egy hangulatos gyakorlat keretében különböző erőforrásokhoz férhettünk hozzá, internetes oldalakhoz, szakanyagok, tanácsadás; különböző tematikus beszélgetések voltak a Learning Space Dynamics módszer segítségével.

A délután legnagyobb részében pedig már a képzés kiértékelése folyt, különböző gyakorlatokkal. Este a youthpassok átadásával és búcsúbulival zártunk.

 

7. nap - Hazautazás

És ezen a képzésen is eljött az utolsó nap. Most a szerencsések közé tartoztam, nem kellett túl korán útra keljek, délután volt a gépem Pestre, így még várost nézni is volt lehetőségem.

Hajnaltól folyamatosan indultak a csoportok Varsó felé. Búcsúzkodtunk és vártunk a sorunkra. Dél körül érkeztünk meg Varsóba, a központi vasútállomásra. A csomagjainkat beraktuk a megőrzőbe, aztán elindultunk várost nézni. Buzz, Nicolas, Diana és én. Gondoltuk gyalog elmegyünk a belvárosba, kb egy óra alatt oda is értünk. Közben láttuk az új városrészt és a felhőkarcoló típusú épületeket.

Útközben tartottunk egy kis pihenőt, a többiek elkezdtek ebédelni, amíg én egy postát kerestem, hogy képeslapokat küldjek haza. Csatlakoztam énis hozzájuk, aztán mentünk tovább a belváros felé. Itt találkoztunk Buzz egy barátnőjével, akit egy előző képzésen ismert meg. Vele átrohantunk a belvároson, elvitt minket egy kis kávézóba, ahol egy jót társalogtunk.

Túl sok idő már nem is maradt azután, még sikerült egy postát útba ejtenem, aztán mehettem is vissza a vasútállomásra a csomagjaimért. Reptéri busz, váróterem, felszállás. Egy órás út után már Pesten is voltam.