A magyarországi Csillebérci Rogers Személyközponttú Iskola Alapítvánnyal közösen két pályázatot adtunk be a Nemzeti Civil Alapprogram pályázatára.

A pályázati kiírásban lehetőség volt civil szervezetek együttműködésére a 20 évesnél fiatalabb korosztály cserekapcsolata céljából, valamint határon átnyúló szakmai együttműködésre, továbbá magyar vonatkozású köztéri műemlékek felújítására és magyar nyelvű folyóiratok, kiadványok készítésére, terjesztésére.

Mi az előbbi két alprogramra küldtünk be pályázatot: Zene, kultúra, történelem – határon átnyúló kapcsolatok építése középiskolás fiatalok között valamint Ifjúságsegítők és fiatalok online tudástára címmel.

Az ifjúsági csere-projekt elsődleges célja, hogy a fiatalok megismerkedjenek a két különböző környezet azonosságaival és különbségeivel, és ezáltal növekedjen bennük az érdeklődés az egymás, és mások kultúrája iránt. A projekt során végzett tevékenységeket az erdélyi Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központtal szervezettel közös együttműködésben két 5 napos program foglalja keretbe Gyergyószentmiklóson illetve Budapestes, amelyben a résztvevő diákok (8 fő utazó és a helyiek) csoportépítő képzésen, projektnapon és helyi programokon vehetnek részt. A két időpont közötti időszakra a résztvevő fiatalok közös tevékenységeket terveznek, pl. közös honlap-fejlesztés, online webinarok. A résztvevő fiataloktól elvárt, hogy valamilyen, maguk által a projekt témájához kapcsolódó témában kézzel fogható, közös eredményt hozzanak létre. Hosszútávon tartós együttműködést szeretnénk kialakítani a fiatalok és a szervező intézmények között.

A szakmai projekt célja a fiatalok szociális kompetencia-fejlesztésével kapcsolatos online tudástár kialakítása az erdélyi Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért szervezettel közös együttműködésben. A tudástár az erdélyi és magyar ifjúságsegítők és pedagógusok tudásának legjavát szeretné összegyűjteni és elérhetővé tenni az ifjúságsegítők és a fiatalok számára.

A projekt keretében a résztvevő segítők egy három napos erdélyi képzésen vesznek részt az online tudásmegosztás elméletéről és gyakorlatáról, majd virtuális és élő műhelytalálkozók támogatásával felállítanak, és anyagokkal töltenek fel egy segítői tudástárat. Hosszútávú célunk egy online ifjúsági központ létrehozása, amelynek ez az együttműködési projekt csak az első lépése.

Go to top