Azért jó Budapesten keresztül menni-jönni a nemzetközi képzésekre, mert ha hazafelé nem érjük el a Koronát legalább egy napot Budapesten kell tölteni. Ilyenkor pedig találkozni és beszélgetni lehet a régi ismerősökkel.

Így volt ez Máltáról hazafelé jövet is, amikor késő este érkezett a gépem, és csak másnap délután indult a vonat haza. Régi diákönkormányzatis barátaimnál aludtam és régi diákönkormányzatis ismerősökkel találkozhattam másnap.

Még decemberben jött egy levél, hogy az Ariadne Gaia Alapítvány erdélyi partnert keres egy pályázathoz. Az Alapítvány egyik vezetője, Ruzsa Ágota szervezetfejlesztő-tréner, még 1997-ben egy diákönkormányzati szabadegyetemen (Dökszab-on) tartott nekünk képzést. A régi kapcsolatok segítségével találta meg egyik gyergyói alapítványunkat, amelynek a nevében gyorsan küldtünk is egy partnernyilatkozatot.

Máltáról hazafele kiváló lehetőség volt arra, hogy személyesen is találkozzunk és megbeszéljük a pályázatot, illetve azt, hogy még milyen projekteket tudnánk közösen megvalósítani.

A budapesti Mozart cukrászdában találkoztunk Ágotával és egyik munkatársával. Ahogy az lenni szokott a különböző aktuális projektek mesélése közben sok új ötlet keletkezik. Ágota tanulószervezetekkel foglalkozik, a Tanuló Szervezetek a Fentarthatóságért SOL Magyarország Alapítvány igazgatója.

Egy Comenius pályázatot szándékoztak leadni február 15-ös határidővel (ez olyan mint az ifjúsági uniós pályázat, csak oktatási intézmények számára oktatási témában). A rendszerszintű tanulást, a tanuló osztály modellt szeretnék meghonosítani néhány magyarországi, és mivel éppen jókor beszélgettünk erről: erdélyi általános iskolában is. A projekt lényege, hogy egy tanárokból és partnerszervezetek képviselőiből álló csapat 2008 őszén Hollandiába látogatva egy képzésen megismerkedik ezekkel a modellekkel és olyan oktatási projektet indít saját iskolájában, amely során ezeket a módszereket használja. A tanév után újabb találkozásra kerül sor Magyarországon, újabb képzés és műhelymunka, majd újabb oktatási projekt az iskolákban, végül mikor az a tanév is lejár Romániában, nálunk lenne a harmadik találkozás.

Természetesen érdekelt a projekt, és itthon meg is találtuk partnernek a Vaskertes Iskolát. Néhány hét közös munka eredményeképpen február 15-re sikerült is leadni a Comeniusos pályázatunkat.

Na de a Mozart terv nem csak ennyiből áll.
Az ifjúsági projektekről beszélgetve kitaláltuk, hogy nemcsak általános iskolai szinten lehetne a tanulószervezet, tanulócsoport modellt és módszereket meghonosítani, hanem középiskolás szinten is. A középiskolások is használhatnák ezeket a módszereket a tanulásuk során, ugyanakkor segíthetnének az általános iskolásoknak is, valamint a középiskolába felvételizett kilencedikeseknek. Tanulócsoportokat szervezhetnénk.

A diáktanácsok ugye azért jöttek létre, hogy a diákok önszerveződését segítsék, demokráciára neveljenek, lehetőséget adjanak a diákok számára, hogy rendezvényeket szervezzenek, képzésekre járhassanak, megtanulhassák az érdekképviselet módszereit. A tanulócsoportoknak az lenne a lényege, hogy különböző tanulási és együttműködési modelleket sajátítsanak el a fiatalok, a tanulószervezetek és a tudástársadalom szemléletmódját ismerjék meg.

Akárcsak a diáktanácsok esetén, itt is számítunk az egyetemisták és fiatal felnőttek csoportsegítői munkájára. A Mozart terv harmadik lépcsőjeként egyetemistákat szeretnénk képezni arra, hogy középiskolás tanulócsoportokat segítsenek.

Itt jön képbe az Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért, mivel mi lennénk azok, akik a Mozart terv részeként a középiskolások illetve egyetemisták szintjével foglalkoznánk.

Az első lépést megtettük, a Comenius pályázat el van küldve, a munka pedig ezen a téren is tovább folyik.

Go to top