Az önkénteskedés intézményesített kezdetei az első világháborút követő újjáépítés időszakára nyúlnak vissza. Az első önkéntescsoportok a háborúban elpusztult épületek újjáépítésében segédkeztek. A harmincas évek elején, az 1929-es válságot követő gazdasági válság idején a kormányok eljátszadoztak azzal a gondolattal, hogy a fiatalok önkéntesmunka-programjait a fiatalok munkanélküliségének orvoslására használják fel. Mára egyre több rendszer épült ki, amelynek központjában az önkéntes munkavégzés és az ezen keresztül megszerezhető gyakorlati tudás áll, ezek közül néhányat kísérelünk meg bemutatni.

 

Európai Önkéntes Szolgálat (EVS, SEV)

Az Európai Unió ifjúsági programján, a Youth in Action elnevezésűn keresztül működött 2013-ig. 2014-től újabb 6 éves ciklus kezdődött, amelyben az ifjúsági programok az Erasmus+ fedőnév alatt futnak. Önkéntes tevékenységen alapuló projekt finanszírozására az önkéntest fogadó szervezet nyújthat be pályázatot az adott ország ifjúsági ügynökségénél. A szervezet előzetesen akkreditációt szerez erre a tevékenységre, hasonlóan a koordináló, illetve az önkéntest küldő szervezethez. Ha nyer a pályázat, a küldő szervezet önkénteseket toboroz, megtörténik a kiválasztás, majd felkészítik őket mindarra, amit tudniuk kell. Az önkéntes a program ideje alatt teljes ellátást kap, amelynek költségeit a koordináló szervezet biztosítja, zsebpénzt kap, nyelvkurzusra jár, képzéseken vesz részt. Az önkéntes nem válthatja ki a fizetett munkaerőt, naponta legtöbb 6 órát dolgozhat, és a hétvégéken kívül még 2 szabadnap jár neki havonta. Akik belevágnak, azt mondják, nagy buli, amit az életben csak egyszer vehet igénybe az ember 12 hónap erejéig. Az EVS biztos változást, pörgést hoz minden önkéntes életébe. Akik szeretnék kipróbálni, azoknak néhány weboldal kiindulópontként:

Gyergyószentmiklóson az EGYIK egyesület (Ifiközpont.ro) rendelkezik önkéntesek küldéséhez szükséges akkreditációval. Jelenleg két meghirdetett projektje van, amelyek Kaposvárra és Szegedre szólnak, 12, illetve 10 hónap erejéig. Jelentkezhetnek 17-30 év közötti fiatalok. Jó, ha a jelentkező alapfokon beszél angolul. Bővebb információt az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen lehet kérni.

 

Help Exchange (HelpX)

A program alapjait Rob Prince, angol állampolgár fektette le 2001-ben. Néhány évig Ausztráliában és Új-Zélandon utazgatott, ott alkalmi munkát vállalt szállásért és ételért cserébe. Ezek a helyek általában farmok és hátizsákos turistákat fogadó hostelek voltak, az alkalmi munkákat egyébként itt-ott kis hirdetőtáblákon tüntették fel. Rob arra jött rá, hogy a legjobb módja annak, hogy a potenciális kisegítők megtalálják a nekik leginkább megfelelő szálláshelyet az, ha létrehoz egy online rendszert, és mivel ilyen addig nem létezett, programozóként belevetette magát a dologba, kiépítve egy hatalmas rendszert, ahol potenciális önkéntes segítők és szállást is adó munkaadók egymásra találhatnak.

A hasonló kalandban gondolkodók Ausztrália 3944 és Új-Zéland 2498 farmja között választhattak. Európa 48 országában összesen 5839, az amerikai kontinens 34 országában összesen 2324 munkaadónál dolgozhatnak. Továbbá Ázsia 23 országának 631 farmja, Afrika 17 országának 168 farmja, illetve Óceánia 23 helyszíne közül választhatnak. Amint az látható, a munkavégzés helye sokszor egy farm. A HelpX weboldalán a kalandorok beszámolóiból is lehet szemezgetni, legtöbben túllépik az eredetileg tervezett időkeretet, számos élményben van részük, amit átlagos turistaként nem lenne alkalmuk megélni. Óvatosságra szükség van, jó előre egyezetetni kell a potenciális munkaadóval, hogy mennyi a minimumidő, amit munkával kell tölteni, hogy milyen távolságra találhatóak fontosabb intézmények, illetve mennyire kézenfekvő számára befogadni egy idegent az otthonába. Az önkénteseket a munkaadó által meghatározott munkaidőn kívül semmi nem korlátozza, ha letelt (néhány nap és néhány hónap között változó), és kedve úgy tartja, gond nélkül továbbállhat. A weboldal segít a legmegfelelőbb biztosítási forma kiválasztásában is.

 

World Wide Opportunities on Organic Farms (WWOOF)

A WWOOF ugyancsak mezőgazdasági egységekben való önkénteskedésre kínál lehetőséget. Az önkéntes a munkájáért cserébe teljes ellátást kap (szállás, élelem), és belekóstolhat a vidéki életmódba. Továbbá betekintést nyer az adott kultúrába, és gyakorlatot szerezhet a szerves mezőgazdasági munkálatokban. Romániában hivatalosan 2008-ban indult a WWOOF, 3 fogadó farmmal, ma már 28 közül lehet választani a wwoofozni akaró önkénteseknek. Elsősorban mezőgazdasági munkákat kínálnak, de előfordul, hogy gyerekek felügyeletében, építkezésben, bevásárlásban kell segédkezni. Jó, ha a jelentkezők nem riadnak vissza a nehéz fizikai munkától sem, bár ez nem haladhatja meg a napi 6-8 órát, az önkéntes vendég státusban van jelen a farmon.

Ellentétben az EVS-sel, itt az önkéntesnek a saját országában működő farmok közül is lehet választani. A wwoofozás azért is vonzó lehetőség, mert a farmok bemutatkozóit tanulmányozva kitűnik, hogy elsősorban az újítani vágyók, a tudatosan mezőgazdasággal foglalkozók élnek ezzel a lehetőséggel. Sokan közülük például permakultúrás növénytermesztéssel foglalkoznak, lovakat tartanak, méhészkednek, virágokat termesztenek és otthonosan mozognak a virtuális világban is, nyitva tartva kapuikat a tanulni vágyó munkaerő előtt. A többségében erdélyi székhelyű romániai farmok elérhetőségei csak regisztrálás után hozzáférhetőek.

A HelpX-hez hasonlóan wwoofozni is számos országban lehet, mint például Új-Zélandon, az Egyesült Királyságban, Kanadában, Indiában vagy az európai országokban.

 

Eurodyssey

Eurodyssey az Európai Régiók Közgyűlésének csereprogramja (Assembly of European Regions, AER), amely 18-30 év közötti munkakeresőknek teszi lehetővé, hogy külföldön vegyenek részt szakmai gyakorlaton, 3-7 hónapig terjedő intervallum idejére. A cél, hogy a fiatalok szakmai tapasztalatra tegyenek szert, ugyanakkor lehetőséget kapnak megtanulni egy idegen nyelvet is. A gyakornokokkal szemben nincsenek speciális elvárások, néhány kritériumnak azonban meg kell felelni. Pályázni csak Eurodyssey-tagországból lehet, a pályázónak felsőfokú képzettséggel kell rendelkeznie, valamint idegennyelv-ismerettel.

A programban részt vevő ösztöndíjat kap, nyelvkurzuson vesz részt, szállást biztosítanak számára, szakmai gyakorlatozásra van lehetősége, egészségügyi biztosított státusban van, és a végén elismervényt is kap a megszerzett kompetenciákról. Az eddig bemutatottak közül talán ez a áll a legközelebb a tényleges munkavállalói státushoz, ugyanakkor az itt kapott ösztöndíj értéke többszöröse a EVS zsebpénzének. A fogadó szervezet legtöbb esetben magánvállalkozás, amely előzetesen benyújtotta munkaerőigényét a program működtetését végző helyi irodának. Románia 6 megyéje között Hargita megyében is elérhető ez a lehetőség, a pályázónak a Hargita Megye Tanácsának ezzel foglalkozó munkatársát kell keresnie.

Itt elérhető az az összefoglaló táblázat, amelyből kiderül, hogy mely programokról mit érdemes tudni.

Szerző: Ambrus Rita
Megjelent a morfondir.ro III. évfolyam, 26. számában

Go to top