kdalma1 2A kedvenc hónap a december, mert ebben hónapban ünnepeljük minden évben a Karácsonyt. A számomra a Karácsonynak van valami különleges misztériuma, mint, ahogy dal is mondja: '' Három napig jók vagyunk, sőt emberségesek", minden lecsendesedik, mindenki kicsit lelkére a figyel, örömet szerezünk egymásnak, próbálunk jobb emberekké lenni. Biztos voltam benne, hogy ez a Karácsony más lesz számomra, ugyanis már a második hónapja, hogy itt vagyok Csurgón, ahol csak úgy pörög az élet a kis napközis gyerekekkel, itt ahol nem lehet unatkozni, mert mindig történik valami.

Ez a hónap is rengeteg apró kis örömet szerzett nekem, minden napban megtaláltam valamit, ami fontos számomra, amitől lélekben növekedni tudok. A Mikulás ünnepség a napköziben nagyon szép volt, délelőtt a gyerekkel festettünk a Mikulás bácsinak, mindenik kis gyerek lelkes volt, várta, hogy mit hoz majd neki a Télapó. Míg a gyerekek aludtak, addig megérkezett hozzájuk a Mikulás, volt nagy öröm mikor felébredtek, ide- oda szaladgáltak az ajándékaikkal. Aztán mikor szépen lecsendesedtek, énekeltünk a Mikulásnak köszönetünk jeléül , aki mindent, mindig hall, bárhol is legyen.:)

kdalma1 1 

A legkisebb gyereknek segítek a Mikulás bácsi kifestésében

 

kdalma1 2

Éneklés és az ének elmutogatása, köszönetnyilvánítás a Mikulásnak:)

 

A napok csak úgy repültek, december 13.-án a Kuckó Alapítvány „Luca napi"kézműves délutánt szervezett a gyerekeknek Somogyudvarhelyen. Mi, önkéntesek segítettünk a gyerekeknek a kézműves tevékenységekben, készítettek képeslapot, karácsonyfadíszeket, papír kosárkákat. Nagyon jó hangulat volt, a gyereknek tetszettek a foglalkozások, ujjongva szaladtak felém, s mondták nekem: '' Nézd Dalma mit készítettem.", mindenik kis gyerek egy kis csoda. Ahogyan oda jöttek hozzám őszinte, csillogó tekintettel, hogy megmutassák, hogy mit készítettek, valami melegség járta át a szívemet, az éreztem, hogy igen egy-egy ilyen pillanatért biztos, hogy érdemes élni. Azok a pillanatok is felemelőek voltak, mikor segítettem egy- egy gyereknek, s ők őszinte, szelíd hangon megköszönték a segítségemet, mert nekem nem volt nagy dolog egy kis ragasztó nyomni, vagy egyet rajzolni, de nekik nagy dolgot jelentett, hogy valaki figyel rájuk, és segít a munkájukban.

 

kdalma1 3 

Képeslapkészítés tésztából a kis Mikivel (kisfiú neve)

 

16.-án hivatalosak voltunk a Compass Egyesület által szervezett ''Christmas Party"-ra. Kedd délután volt és a helybéli önkéntesekkel, autóval elindultunk Kaposvárra, a bulira, már az autóban nagyon jó hangulat volt, aztán mikor megérkeztünk még jobb hangulat fogadott. Nagyon kedves volt mindenki, kellemes hangulatban telt el a délután. Ettünk- ittunk, mulattunk, különböző országokból érkező önkéntesek saját anyanyelvükön énekeltek egy dalt, ami nagyon érdekes volt, hallottunk spanyol, olasz, török, francia, angol, német dalokat, és nem utolsó sorban felcsendültek magyar nóták is.

 

kdalma1 4 

A csurgói csapat a Compass Egyesület néhány vezetőivel

 

Az utolsó munkanapom december remek hangulatban telt, úgy gondolom méltó befejezés volt. Karácsonyi délutánt szervezett a Kuckó Alapítvány Somogyudvarhelyen, az ünnepség neve a minden évben megszervezésre kerülő: ''Mindenki Karácsonya''. Azért ez az ünnepség neve, mert mindenki jelen van, a kicsitől a nagyokig. Egy-egy kedves kis karácsonyi szerepléssel örvendeztettek meg a gyerekek. Igazán megható volt, ahogyan a gyerekek őszintén, szívből jövően kellemes ünnepeket kívántak nekünk. A gyerekek után a falu nyugdíjas kórusa lépett fel, karácsonyi dalokat énekeltek. Igazi ráhangolódás volt a legszentebb ünnepre.

 

kdalma1 5 

Önkéntesekül az ünnepségen

 

A decemberi hónap a második volt, ami Csurgón töltöttem, úgy érzem egyre jobb lesz, egyre több élményt tartogat számomra ez a projekt. Lassan sikerült beilleszkednem, jól érzem magam, kellemes érzés ennek a közösségnek a tagja lenni, mindenki befogadó, kedves, mindenkinek van egy kedves szava hozzám. Eddigi életem során voltam tagja már pár közösségnek, de kevésnek a tagjaként éreztem ilyen jól magam. Izgatottan várom a következő hónapok pillanatait, próbálok minden nyitott szívvel fogadni, ha néha nehézségekbe is ütközöm, például a honvágyam leküzdése közepette, akkor is úgy gondolom, hogy szerencsés vagyok, hogy itt lehetek.

Go to top