Nulladik napok

Gyergyó nem egy könnyen megközelíthető hely nemzetközi mértékkel nézve. Vagyis papíron igen, hiszen van két nemzetközi repülőtér 200 kilométeren belül, vasúton közvetlen járattal két főváros is megközelíthető, csak valahogy az utazási órák és a csatlakozások nem a legjobbak.

Nagy kaland volt a résztvevőknek az utazás, és nekünk is nagy kaland volt "összeszedegetni" őket az ország különböző pontjairól. Nulladik napnak az utazási napot szoktam nevezni a képzések leírásakor; na nekünk most kettő is jutott.

Az első csoport: a németek és az olaszok, Ansgarral és Emilianoval 19-én, csütörtökön érkezett a kolozsvári reptérre. A kirándulni vágyó szervezők kis csapata és a megrendelt mikrobusz várta őket, a németekkel elmentünk várost nézni, ebédelni, amíg az olaszok gépe megérkezett. Aztán egy kétórás út Gyergyóba. Szerencsésen elértük a német-portugál EB-negyeddöntőt, sőt még a vacsorázás is belefért előtte.

Nagyon kellemes volt az újratalálkozás, az asztal mellett ülve és beszélgetve az volt az érzésünk, mintha csak múlthéten váltunk volna el. Pedig Lütjensee óta, amikor nemcsak a csoportsegítők találkoztunk, eltelt már több mint egy év.

Bővebben...

Június 20-26 között nemzetközi képzésnek adott otthont városunk, ekkor szerveztünk ugyanis a "Pump Your Project" képzéssorozat befejező képzését a csiky-kerti Szent Benedek Tanulmányházban.

Lassan megérkezett június és a leveleink végén a "találkozunk jövő héten" búcsúzás. Karácsony óta tudjuk, hogy mi leszünk az utolsó képzés házigazdái, mégsem szoktuk meg teljesen a gondolatot. Több mint 18.000 eurós költségvetés, két napig folyamatosan érkező résztvevők: Kolozsvárra, Bukarestbe, Gyergyóba; a logisztikai kihívások, a napi programok megszervezése, a költségvetés és az elszámoláshoz szükséges papírok figyelése mind ránk várt. Na és természetesen az újratalálkozások és az ismerkedések, a képzési programok és az esti barátkozások.

Egyesületünk, az "Esély Alapítvány" jogi hátterének segítségével pályázott (akkor még nem voltunk bejegyezve), sikeresen. A záró képzés témája a kiértékelés, a fiatalok részvételének segítése, a csoportsegítés, multimédiás készségek fejlesztése, közös projektek kitalálása.

Sajnos a belga és a lett csapat időközben kiesett, a belgáknak megszűnt az ifjúsági szervezetük, a letteknél a csapat bomlott fel, így két induló projekttel kevesebben érkeztünk meg Gyergyóba. A két csoport kiesésével lehetőség nyílt arra, hogy helyettük gyergyói illetve hargita-megyei fiatalok jöhessenek el a képzésre.

Az elkövetkező napokban majd igyekszünk összefoglalni a napi eseményeket és közzé tenni itt a blogon.

Addig is mutassuk meg, hogy kinek köszönhetjük a képzés megvalósítását. És ő nemmás mint a finanszírozónk a Youth in Action program.

1. nap - Utazás és újratalálkozás

Több mint 8 hónap telt el a németországi képzés óta. A projektmenedzsment képzésen 8-9 projekt született. Ezekkel a projektekkel foglalkoztak a csapatok az elmúlt időszakban. Máltán a csoportsegítők találkoztunk, hogy megbeszéljük melyik csapat hogy halad a projekttel, és részt vegyünk egy képzésen, amelyik az ifjúsági csoportok segítéséről szól.

Itt most már nagyobb volt a "verseny" arról, hogy ki utazik a legtöbbet. Kasper például Anglián keresztül kellett hazamenjen Észtországba, így majdnem ő lett a "győztes". Nekem a szokásos utat kellett megtenni, 12-3 óra vonatozás Budapestre, és utána repülés. Hazafele pedig egy éjszaka Pesten, mivel a gépem a Korona indulása után érkezett csak.

Ferihegyen találkoztam a magyarországi csapat vezetőjével, Borival, és Diával. A repülés csodálatos volt! Télen a hófedte Alpok felett átrepülni, tiszta napos időben. Azt hiszem szerencsénk volt a repüléssel. Fél 3 körül érkeztünk Milanóba. Volt egy kis időnk a csatlakozásunk indulásáig, felfedezhettük kicsit a repteret is, találkoztunk Evával Belgiumból és Cristinával Olaszországból és együtt mentünk tovább Máltára.

Bővebben...

Karácsony előtt kaptuk a hírt: Nyert a Pump your Project pályázatunk!

Most már biztos: 2008 júniusában Gyergyóban lesz a Pump your Project befejező képzése. A Nemzeti Ügynökség 18.635 eurót hagyott jóvá a projektünkre, így a Németországban összeállt csapattal újra találkozunk itthon, nálunk, a képzési programot lezáró képzésen.

Sikeresen pályázott az Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért és az Esély Alapítvány az Európai Unió ifjúsági programjához. A pályázat eredményeként június 20-26 között a csiky-kerti Szent Benedek Tanulmányház adhat otthont a Pump your Project nemzetközi képzéssorozat befejező állomásának. Nemrégiben itt a Kisújságban mutattuk be a Pump your Project képzési programot, amelyben három gyergyói fiatal is részt vesz. A gyergyói képzésről Dániel Botond programfelelőst kérdeztük.

Bővebben...

Ahogy azt a lütjenseei bejegyzésekben említettük, a dolgok nem éppen úgy alakultak, ahogyan az első képzésen megterveztük. Azonban októberben újra elindult az élet, mégpedig a Pump your Project pályázatának elkészítésével.

Hónapokon keresztül csend volt, azon kívül, hogy beléptünk egy ernyőszervezetbe (GYTIT), illetve szereztünk egy irodát a Művelődési Központban (amit aztán később mégsem használtunk), nem nagyon működtünk.

Októberben azonban jelentkeztek a képzők, hogy a németországi beszélgetések alapján szívesen vennék, ha mi szerveznénk meg a Pump your Project záró képzését, itthon Gyergyóban. Közösen el is készítettünk egy Youth in Action pályázatot (a trénerek a szakmai anyagot, mi a költségvetést és a helyi szervezéssel kapcsolatos dolgokat írtuk meg), és a november 1-es határidőre beküldtük Bukarestbe.

Aztán várhattuk az eredményt :-)

1. oldal / 2

Go to top