forrasteremtes kepzes2012 május 5-én 16 fiatal gyűlt össze az Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért által szervezett képzésen a Gyergyószentmiklósi RMDSZ székházban. A képzés a „Forrásteremtés a civil szférában" címet viselte, előadást tartani Csáki Rozália a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány munkatársa érkezett. A képzés interaktív jellege már a nap elején megmutatkozott: a résztvevők csoportmunkák során sajátíthatták el a pályázatírás alapvető szabályait. Műhelymunkák segítségével 3-4 fős csoportok külön projektekben tanulhatták meg a célok kitűzésének fontosságát és költségvetés összeállításának bonyodalmait. Szó esett az alternatív forrásteremtési lehetőségekről is: 2%, szponzorok szerzése, tombola, különféle szolgáltatások (eszközök bérbeadása, fénymásolás, terem bérbe adása stb). A képzés végére azon megállapításra jutottak a résztvevők, hogy a találékonyság felhasználásával sokféleképpen lehet pénzügyi forrásokra szert tenni.

Bővebben ...

Február elején indul az EGYIK és a HÍD Képzési Központ TanulásTréningjének első kiadása, amely keretében 36 diák számára biztosítunk képzést. Az 5 hónapig tartó, mintegy 60 órás tréning célja a középiskolák diákok tanulási képességeinek fejlesztése.
 
A képzés a tanulási képességek fejlesztésének mind a négy területére figyelmet fordít. Ezek a tanuláshoz való hozzáállás fejlesztése, tanulási stratégiák és módszerek fejlesztése, tanuláshoz szükséges alapkészségek fejlesztése, átfogó személyiségfejlesztés.
 

Bővebben ...

IMG 00362007 május végén részt vettünk egy újabb képzésen Magyarországon. A képzést a Részvételi Demokrácia Hálózat és az Állás/pont/ Lakossági Kör szervezte. A helyszín Gávavencsellő volt, egy Tokaj melletti község, ahol a helyi "Vándorbot" Tanodában tartottuk a képzéseket. A téma pedig: Jövőműhely 1.1 - Domschitz féle innovációs modell és alkalmazásai a pályaorientációs, szakmapolitika, távmunka, felnőttképzés területén.

A Jövőműhely egy társadalomfejlődési modell. A lényege, hogy a társadalomtípusok változását próbálja magyarázni. A szerző szerint a társadalmak leírhatók olyan dimenziók mentén, mint az, hogy mennyire humanisztikusak, információ-igényesek illetve tőkeigényesek. Vannak bizonyos kulturális gátak, amelyek nem engedik azt, hogy az adott típus egy másik típussá változzon. Nem csak a régi társadalmakban volt meg ez a gát, hanem a mai világunkban is van. A modell magyarázza azt is, hogy miért olyan a világunk amilyen, hogyan működik, és hogyan tudjuk megtalálni a helyünket benne. A modellről a Részvételi Demokrácia Hálózat blogján olvashattok többet.

Bővebben ...

ditro20072007 májusában a Piliscsabáért Egyesület két hétvégés tréninget tartott Gyergyóditróban udvarhelyszéki és gyergyószéki egyesületek képviselői számára.

A két hétvégén Bereznai Csaba (Nemzeti Civil Alapprogram Közép-dunántúli Regionális Kollégiumának elnöke - Tata) és Ocskay Gyula (Ister-Granum Eurorégió fejlesztési ügynökségének vezetője - Esztergom) település- és térségfejlesztési témákban tartott előadásokat és műhelyeket, Öcsi József (Közép-dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda - Veszprém) és Kandikó Rita (Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület elnöke - Nagyvázsony) ifjúsági témákban tartott előadásokat és műhelyeket.

Viszonylag kevés résztvevővel zajlott a tréning, tőlünk a két hétvégén 5 személy vett részt a képzéseken (András Zsuzsa, Blénesi Enikő, Dániel Botond, Kercsó Ábel, Nagy Dénes). De voltak még a környező településekről sőt Csíkból és Régenből is.

Első hétvégénén a Gyergyói-medence térségéről beszélgettünk (ezen a hétvégén a szárhegyi és ditrói polgármester is részt vett, nem szégyeltek új dolgokat tanulni!), problémákat gyűjtöttünk, rangsoroló szavaztunk, majd kiválasztottunk három témát: elvándorlás, érdektelenség és összefogás hiánya. Három munkacsoportot alakítottunk és akkor elmélet-gyakorlat váltakozásában projektet dolgoztunk ki. Megismertük egy modellt a jövőkép-küldetés-célok-projektek összefüggéséről, 10 lépéses projekttervezésről, portfólió analízis technikáját.

Bővebben ...

Go to top