Egyesületünk nagy álma, hogy létrejöjjön Gyergyóban egy ifjúsági központ. Egy olyan hely, ahol a fiatalok egészséges környezetben szórakoznak, találkoznak, mindenféle hasznos fejlesztő tevékenységben vesznek részt a szabadidejükben.

Kitartó munkával (fórumok, műhelymunkák, igényfelmérés) sikerült is elérni, hogy az ifjúsági központ projektje bekerüljön Gyergyószentmiklós integrált városfejlesztési stratégiájába, és így lehetőség van arra, hogy nyertes pályázat esetén, az önkormányzat kivitelezésében néhány éven belül megvalósuljon az ifjúsági központ.
gotobedNa de addig sem akarunk tétlenül ülni, gondoltunk egy merészet és kitaláltuk, hogy készítsük el az ifjúsági központ virtuális változatát. Egy olyan internetes oldalt, portált szeretnénk, ahol a gyergyói fiatalok találkozhatnak, mindenféle hasznos információhoz jutnak, megtalálják azokat a lehetőségeket, hogy különböző dolgokba bekapcsolódjanak na és természetesen szórakozhatnak is.
Hargita Megye Tanácsának és a Communitas Alapítványnak köszönhetően elég komoly összeg áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy egy színvonalas és gazdag portált hozzunk létre. Ötletünk is van szépszámmal, viszont szükségünk van arra is, hogy a Ti véleményeteket is megismerjük a Virtuális Ifjúsági Központ létrehozásáról.

Bővebben...

Rendkívüli tanácsülésen döntöttek a város önkormányzati képviselői az Integrált Városfejlesztési Stratégia jóváhagyásáról és társfinanszírozásáról. A határozat megszavazása sürgős volt, mivel a hónap végéig lekell adni a pályázatot, mellyel jelentős pénzösszegeket nyerhet a város, fejlesztésre.

web tanacsules10 napirendi pontot vitattak meg tegnap a tanácsosok, melyek egy kivételével mind a városfejlesztési tervre vonatkoztak. A polgármesteri hivatal fejlesztési osztálya részéről Bardócz Ferenc elmondta, a terv már tavaly decemberen elkészült, azonban igazítani kellett rajta utólag, a pályázati feltételeknek megfelelően. Összefoglalta a pályázat lényegét és pénzösszegekről is beszámolt. Mint mondta, a központi régióban, melyhez mi is tartozunk körülbelül 44 millió euróra lehet pályázni, azonban 27 város szeretne pénzt nyerni. Gyergyószentmiklós több, mint 23 millió lejt kér a főtér fejlesztésére, 5 millió lejt műemléképületek rendbetételére valamint 4 millió lejt egy ifjúsági központ létrehozására. A városnak csupán két százaléknyi önrészt kell állnia.

A tanácsosok megszavazták mind a 8 városfejlesztési stratégiára vonatkozó határozattervezetet, így folytatódhat a munka, hogy március 31.-ig leadható legyen a pályázat.

forrás (kép és szöveg): gyergyótv

A pályázati határidő közeledtével véglegesedik az Ifjúsági Központ létrehozásának projektje.

Legutóbbi megbeszélésünkön fontos fejlemények derültek ki, amelyek nagyban meghatározzák az Ifjúsági Központ működését. Kiderült ugyanis, hogy a pályázati kiíráson csak az Önkormányzat vehet részt, az integrált városfejlesztési terv projektjeinek ő kell legyen a megvalósítója, a pályázat nem ad lehetőséget önkormányzati-civil partnerség létrehozására.

Két lehetőség állt az önkormányzat előtt: önálló intézményként működtetni az Ifjúsági Központot, vagy pedig bővíteni az ifjúsági információs irodát, az ifjúsági kérdésekkel foglalkozó önkormányzati irodát. Sajnos az önkormányzatnak nincs anyagi lehetősége arra, hogy egy új intézményt hozzon létre, így maradt a másik változat.

Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag az Ifitéka fog ifjúsági központ szintjére bővülni, az Önkormányzat lesz az, aki teljes mértékben működteti majd az elkövetkező években az Ifjúsági Központot.

Ennek a fejleménynek számos előnye és hátránya is van, de a legfontosabb az, hogy örülhetünk: kapnak a fiatalok ifjúsági központot, az ifjúsági szervezetek pedig mégtöbb lehetőséget, hogy programokat szervezhessenek a gyergyói fiatalok számára.

Egyesületünk a továbbiakban már kisebb súllyal tud részt venni ebben a projektben, de továbbra is igyekszünk hozzáadni a leendő ifjúsági központ tevékenységeihez, erősíteni hatását, eredményességét. A pályázat kifutása után (ami sikeres pályázás esetén a projekt kezdetétől számítva 5 év) pedig akár nagyobb súllyal is részt vehetünk az Ifjúsági Központ fenntartásában.

Addig is támogatói leszünk a projektnek, és tovább építjük az egyesületünk programjait, mind helyi mind pedig nemzetközi szinten.

Tovább folytatódnak a városfejlesztési műhely munkái, és az ifjúsági központtal kapcsolatos közösségi fórumok is. December 18-án a fiatalokat hívtuk meg, január 21-én az ifjúsággal foglalkozó szervezetek képviselői lesznek a vendégeink.

December 18-án Gondolatébresztő estre került sor a Gyergyói Fiatal Fórum és a Salamon Ernő Gimnázium Diáktanácsa szervezésében. A fórum célja az volt, hogy ismertessük a fiatalokkal az igényfelmérés eredményeit és a központ terveit, kikérjük véleményüket.

A résztvevő fiatalok örömmel fogadták az ifjúsági központ terveit. A beszélgetés során a mi elképzeléseink mellett új szempontokkal is gazdagodtak a tervek. A jelenlévők felhívták a figyelmet arra, hogy

  • fontos odafigyeljünk azokra a fiatalokra is, akik már befejezték a tanulmányaikat és itthon vannak, hiszen számukra nagyon kevés program van szervezve
  • nagy előnyét látják annak, hogy a központban egyszerre több tevékenység is zajlik, így sokkal vonzóbb lesz a fiatalok számára, a több program és tevékenység lehetőséget ad nemcsak a szórakozásra, hanem arra is, hogy véletlenül találkozz az ismerőseiddel, erősödjenek a fiatalok közötti kapcsolatok
  • olyan helyre van szükség, ahol biztonságban érzik a fiatalok magukat, és akkor is jól tudja érezni magát egy fiatal, ha éppen egyedül megy el a központba, nem pedig társasággal
  • a biztonságos szórakozóhelyről igen sokat beszélgettünk, elhangzott, hogy nagyon sokat kell majd dolgozni azon, hogy az együttélés problémamentes legyen, a fiatalok megtanulják a szabályokat és alkalmazkodjanak is ezekhez
  • szó volt a közösségi rendőrséggel való kapcsolat fontosságáról is, hogy konfliktusok esetén legyen segítsége a központban dolgozó személyeknek
  • jó lenne a mozit, a vetítéseket is újraéleszteni, erről is sokat beszélgettünk, különböző ötletek hangzottak el promóciós vetítésektől kezdve egy mozihálózatba való bekapcsolódásig, annak érdekében, hogy fiatalok számára vonzó filmeket is el lehessen hozni
  • fontosnak tartjuk azt is, hogy a központ szakmaiságában meglegyen a folytonosság, mert ez szükséges ahhoz, hogy minőségi szakmai tevékenység létezzen.
  • végül arról is beszélgettünk, hogy milyen szerepe van a központnak abban, hogy a fiatalokat a helyi közösségünkhöz kapcsolja, hogyan tudja segíteni őket abban, hogy tanulmányaik befejezése után hazatérjenek.

A következő fórum időpontja január 21-e. Ennek a találkozónak az a célja, hogy megismerjük a fiatalokkal foglalkozó szervezetek képviselőinek a véleményét, partnerségeket alakítsunk ki a központban létrejövő programok megvalósítására.

Dániel Botond (2008): Ifjúsági Központ Gyergyószentmiklóson in Madaras Szilárd (szerk) (2008): Gyergyószentmiklósi Integrált Városfejlesztési Terv. Konferenciakötet. Gyergyószentmiklós, 2008 december 5., 48-59.

A Gyergyószentmiklósi Integrált Városfejlesztési Terv lehetőséget biztosít arra, hogy Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Önkormányzata stratégiailag is foglalkozzon a város ifjúságának helyzetével, olyan projektet építsen bele ebbe a stratégiába, amely az ifjúság helyzetének fejlesztését szolgálja.

Az ifjúsággal való foglalkozás fontossága

A 2006-ban készült „Gyergyószentmiklós municípium fenntartható fejlesztési stratégiája1” szerint „azt mondhatjuk, hogy Gyergyószentmiklós városa jelenleg nagyon kedvezőtlen változásokon megy keresztül, ami elsősorban a lakosság számának alakulásában és a gazdaság teljesítményében válik mérhetővé”.

Közösségünk számára létfontosságú a jól képzett fiatal korosztály megléte, akik aktívan részt vesznek közösségi és gazdasági életünkben. Amint azt látjuk a városfejlesztési stratégiájában kiemelt problémaként szerepel az elöregedés, a fiatalok elvándorlása, valamint a gazdasági versenyképesség hiánya. Mindezen problémákra válaszokat kell megfogalmazni, célokat és eszközöket, amelyek közül egyik eszköz lehet az Ifjúsági Központ is.

Bővebben...

1. oldal / 3

Go to top