Azt hiszem, mindannyiunk nevében szólhatok mikor aról beszélek; mennyire jól éreztük magunkat Olaszországban.

csaaaHa ezek után olasz szót, kifejezést hallunk egyből eszünkbe jut mind az , amit ott tapasztaltunk, éreztünk és megjegyeztünk. Hogy az elejénél kezdjem , amikor is megtudtuk ki is fog részt venni ezen az utazáson és már a névreszoló jegyeket is a kezűnkben tartottuk , valahol ott éreztük a tényét, hogy igenis hivatalosak vagyunk nyolcnapot eltölteni Olaszországban. Elnem mondhatatlan amit akkor éreztem mikor leszálltam a buszról és láttam a táblát: Asti

A megérkezésünk után sok más szorongás is volt bennünk. De mindazokat félre téve, nem feledtük- itt vagyunk végre!
Nem kis feladat napokon keresztül emberekkel foglalkozni, embereket foglalkoztatni. Minden nagyon egyszerűnek és jó dolognak tűnik, de igazán csak ők tudhatják mit éltek át igazából csak azért , hogy mindenki jól érezhesse magát. Nagyon jól össze hozták a dolgokat, szerintem minden kifogástalan volt Annyira figyeltek ránk, mindenkire, feladatokkal álltak elő, játékokkal színesítve a reggeli órákat, a csapatmunka fontossága is jelen volt. Mindenre figyeltek amire csak lehetett és ha kellett segítettek rajta. Figyeltek a változatosságra arra, hogy ne legyen unalmas egyszinű maga a környezet, és a különböző tevékenységek. Így kijelenthetem "kultúrák közötti kapcsolat" valóban kialakult mindenki számára!

Nagyon jó volt látni ahogyan, napról napra, jobban és jobban kezdnek megnyílni egymásnak az emberek. Ahogyan a kultúrák keverednek; egymás zenéjére nevetve táncolnak. Egymás ételeit együtt készítik és majd közösen esznek belőle, ugyan olyan jó kedvvel es vidámsággal, mintha régen ismernék egymást. Meg maradnak ezek az érzések a sok nevetés, jó hangulat és persze a kisebb félreértések is. De ugyanakkor remélhetőleg mindezek mellet megmaradnak az ott szerzett ismerősök is.
Most utólag is visszagondolva, szerencsések lehetünk, hogy mi voltunk azok az emberek akik hazánkat képviselve el jutottunk Olaszországba. Nem csupán az olasz kultúrával ismerkedhettünk meg, hanem számos más kultúrát is elraktároztunk szívünkben. Így már csak annyit mondhatok: boldog-szomorúság, szép emlék de mégis valóság volt, hogy ott lehettunk. Köszönjük!

Go to top