Az Európai Önkéntes Szolgálat révén fiatalok önkéntes munkát végezhetnek egy másik országban, a költségeik teljes fedezése mellett. Az önkéntesség intézménye Székelyföldön is terjed. Székelykeresztúr után Gyergyószentmiklós is megpályázza az önkéntesek fogadására irányuló projektet.
 

A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ az önkormányzat programszervezőjeként folyamatosan a rendezvények szervezésével van elfoglalva, néha olyan nagyobb horderejű eseményekkel is, mint a gyergyóiak világtalálkozója vagy a csárdásrekord, ahol az érdekes programok lebonyolítása mellett több ezer vendég koordinálását is irányítani kellett. Tekintve, hogy csupán három alkalmazottjuk van, nagyon elkel az önkéntes segítség.

Ebben segíthet az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS). Lényege, hogy minden harminc év aluli fiatalnak lehetősége van két ilyen önkéntes programban részt venni: egy rövidebb, hat hónapos és egy hosszabb, egy éves programon. Mindez az EU finanszírozásával, tehát a befogadó intézmény a költségektől is mentesül.

maszol onkentes3
Közösségben egy közösségért: egy életre szóló élmény

 

Együttműködés az önkéntesség jegyében

A Székelyföldre utazó önkéntesek számára tevékenységet kell szervezni, le kell foglalni őket: ezt több helyi szervezet közreműködésével tudják megoldani, közölte a maszol.ro kérdésére Pál Levente, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ igazgatója.

 

Gyergyószentmiklóson az EGYIK (Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért) egyesület rendelkezik önkéntesek küldéséhez szükséges akkreditációval. Jelenleg is vannak külföldi programok, melyekre önkénteseket várnak. A részletes információk megtalálhatóak az aktuális külföldi projektek listáján, ezen a honlapon.

 

Tájékoztatása szerint öt szervezetet vontak be első körben: a Pro Terra Alapítványt, a Vuk Sportklubot, az Ifitékát, a turisztikai irodát és a GYMK-t. Az öt szervezet mindegyike rendezvényszervezéssel foglalkozik, ezért az önkéntesek számára ebben a témakörben lennének feladatok, ami konkrétan adminisztratív munkát, felmérések készítését, online felületek kezelését jelenti. Egyelőre a következő időszakra, ami szeptember és február között tart, három önkéntest tudnának fogadni, kettőt Magyarországról és egyet Lengyelországból.

"A cél egyrészt az lenne, hogy a szervezetek munkáját segítsék, másrészt ismerkedjenek Gyergyóval és vigyék jó hírét a kisvárosnak. Ugyanakkor tervezzük, hogy az önkéntesek egyik programja maga az önkéntesség népszerűsítése legyen, hiszen külföldi minta szerint jó lenne ezt itt is bevezetni. Az ottani fiatalok a középiskola után általában választanak egy önkéntes programot, ahol legalább egy évig dolgoznak és utána már könnyebben tudnak dönteni egy egyetem mellett is, hiszen ez idő alatt megtapasztalják, hogy tényleg a választott területen szeretnének-e érvényesülni" – részletezte az igazgató.

 

EGYIK az önkéntességért

Gyergyószentmiklóson az EGYIK (Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért) egyesület rendelkezik akkreditált engedéllyel a jelentkezők regisztrálásához. Ambrus Rita, a program önkéntes koordinátora már a pályázat véglegesítésénél tart.

„Ez az első alkalom, hogy az önkéntesek fogadására is pályázunk, hiszen mindeddig csak mi küldtünk fiatalokat más országokba. Amint visszatértek, megpróbáltuk integrálni az itthoni környezetbe azokat a tapasztalatokat, melyeket ott szereztek, de ritkán volt rá igény, ez az igazság. Most olyan partnerektől szeretnénk önkénteseket fogadni, akikkel eddig kapcsolatot létesítettünk" – számolt be a részletekről Ambrus Rita.

 

Eltérő idehaza és külföldön

Erdélyben az önkéntesség fogalma relatív, mutatott rá Pál Levente igazgató, hiszen az eddigi munkájuk alatt is kiderült, nagyon sok fiatal önzetlenül, anyagi fedezetet nem igényelve segített a szervezésben, de nincs nevén nevezve a dolog, mint önkéntes program. Az önkéntes és önzetlen segítség létezik, mint jelenség, hiszen „mi ebből élünk", fogalmazott az igazgató. Ezért is érdemes bevonni a közösségbe és biztatni a fiatalokat, hogy próbálják ki, mit jelent ez a munka. Gyergyó vidékén többen is vannak, akik már éltek a lehetőséggel. Nem egy olyan munka, amiből pénzt lehet félre tenni, de megéri, azt mondják.

 

Az Európai Önkéntes Szolgálat az Európai Bizottság egy olyan fiataloknak (18-30) szóló programja, melynek keretében fiatalok élettapasztalatokat szerezhetnek egy másik országban, olyan munkakörben, amit szívesen végeznek. Mindezért ellátást, zsebpénzt kapnak, nyelvoktatásban részesülnek. Az EVS a European Voluntary Services rövidítéséből származik, az Európai Unió Ifjúsági programjának része, Romániában a Tineret în Acţiune Ifjúsági programként szerepel.


„Az eddigi tapasztalatok alapján azt mondhatom, hogy ez a program több szempontból is nagyon hasznos a fiataloknak: 12 hónap arra, hogy egy új környezetben szembesülhessenek önmagukkal, egy olyanban, amelynek még nincsenek előítéletei a személyükkel szemben. 12 hónap arra, hogy személyes célokat fogalmazhassanak meg, időt szánjanak az önreflexióra, tapasztalatot szerezzenek a csapatmunka területén, az emberekkel való munkában, önállóságuk fejlesztésében, szakmai kompetenciáik kipróbálásában. 12 hónap arra, hogy egy kultúrát belülről ismerhessenek meg, ami az átlag turista számára nem elérhető", fogalmazta meg az önkéntesség lényegét a projekt koordinátora.

 

Amit az EVS-től tudni érdemes

Az a fiatal, aki jelentkezik a programra, az önkéntes periódus alatt egy másik országban, egy számára eddig ismeretlen szervezet, közösség mindennapjaiba kell, hogy bekapcsolódjon. A program keretében a jelentkezők egyénileg vagy csoportosan vesznek részt non-profit, ellenszolgáltatás nélküli tevékenységekben. A projektek három héttől egy évesek lehetnek és igen változatosak: kultúrával, ifjúsággal, sporttal, szociális munkával, kulturális örökség megóvásával, művészetek, polgári védelemmel, környezetvédelemmel vagy fejlesztési célú együttműködésekkel kapcsolatosak.

maszol onkentes4

Csak pozitív élményekről számoltak be azok a fiatalok, akik ezt kipróbálták / Fotó: Facebook

A program a nyelvoktatásról is gondolkodik – ez alól természetesen kivétel az, aki Magyarországot tekinti célországnak. Ami a legfontosabb, hogy az önkéntes áll a program középpontjában, tehát megkapja a szükséges háttértámogatást a küldő és a fogadó szervezet részéről egyaránt, személyre szabott mentor gondoskodik jóllétéről.

 

Nem lehet pénzt keresni, de így is megéri

Dombi Gabriella Veszprémben talált magának munkát és közösséget. Beszámolójában ezt írja: „Megérte? Megbántad? Nem maradnál még? Igen megérte, nem , nem bántam meg és nem is maradnék.Sok mindent tanultam és itt nem a lexikális tudásra gondolok főként. Amikor az ember kilép a komfortzónájából félig tudatosan, de nem vallja be, szükségét érzi és keresi a kihívásokat. Bizonyítani akar magának és másoknak egyaránt. Tapasztalni és élni."

maszol onkentes5

A gyergyószentmiklósi K.Judit, aki a németországi Putzbrunnban a Clemens-Maria Kinderheim gyerekotthonban teljesített szolgálatot, így számolt be tapasztalatairól: „Amit a munkámról elmondhatok, hogy igazi kihívás, annak ellenére, hogy nem is érzem igazán munkának. Mivel első önkéntes vagyok a házban, ezért a munkatársak sem tudták, hogy milyen feladatot adjanak nekem, hogy mi is az én dolgom a ház életében. Így aztán a napi program gördülékeny, hiszti-mentes lebonyolításában kellett segítsek. És mindez eszméletlen szigorú órarenddel és szabályokkal megfűszerezve. Valahányszor belegondolok, összeszorul a szívem és hálát adok a gyerekkoromért és a szüleimért!".

 

forrás: http://www.maszol.ro/index.php/tarsadalom/28237-onkentesseg-ahol-az-igeny-es-a-megoldas-talalkozik

Go to top